Már több mint százezer család vette fel a csokot

2019. május 05. vasárnap 10:12

Már több mint százezer család vette fel a csokot

Átlépte a százezret a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) támogatott családok száma - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

 

 

Novák Katalin a VII. kerületi HelloAnyu! közösségi kávézóban felidézte: 2015 júliusában vezették be az új otthonteremtési programot, amely a csokkal, a hozzá felvehető kedvezményes hitellel és a kedvezményes áfával, illetve áfa-visszatérítési lehetőséggel indult, illetve bővült.

Azóta már mintegy 300 milliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatással segítettek több mint százezer családnak, azaz - átlagosan négytagú családdal számolva - mintegy 420 ezer embernek.

A csok a fiatalok gyerekvállaláshoz is hozzájárul, hiszen majdnem 50 ezer gyerek megszületését vállalták a családok az otthonteremtési támogatás felvételekor - emelte ki Novák Katalin.

Az államtitkár emlékeztetett: júliustól bővül az otthonteremtési program, a családvédelmi akcióterv keretében július elsejétől már a használt lakás vagy ház vásárlásához is igénybe lehet venni a - csok mellé felvehető, maximum 25 éves futamidejű garantáltan 3 százalék alatti kamatozású - hitelt ugyanakkora összegben mint az új lakáshoz.

Így a két gyereket nevelő vagy vállaló családok 10 millió, a három gyereket nevelő vagy vállaló családok 15 millió forint kedvezményes hitelhez juthatnak - ismertette Novák Katalin.

Az államtitkár kitért arra is, hogy bővítik a gyerekek születése esetén kérhető hitelelengedés lehetőségét is: júliustól már a második gyerek születésekor elengednek egymillió forintot, a harmadik gyerek születésekor négymillió forintot, minden további gyerek születésekor pedig további egy-egymillió forintot a fennálló ingatlanfedezetű jelzáloghitelekből.

A hitelelengedés lehetőségétől azonban azok a családok sem esnek el, amelyekben már vannak gyerekek - hangoztatta Novák Katalin.

Példaként azt mondta, ha egy háromgyermekes családba születik még egy gyerek, akkor náluk is négymillió forintot engednek el, minden további gyerek születésekor pedig további egy-egymillió forintot.

Az államtitkár megemlítette a szintén július elsejétől induló - 10 millió forintos kamatmentes, szabadfelhasználású kölcsön formájában igényelhető - babaváró támogatást is, amely nagycsalád vállalása esetén teljes mértékben támogatássá válhat.

MTI