Május 31-ig lehet beküldeni a konzultációs íveket
2017. május 17. szerda 16:30

A kormány a Fidesz-frakció javaslata alapján május 31-ig meghosszabbítja a nemzeti konzultációs kérdőívek visszaküldési határidejét - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdán az MTI-vel. Jelezték azt is, már biztos, hogy a mostani lesz az eddig legsikeresebb kormányzati konzultáció, mivel a résztvevők száma elérte a másfél milliót.
A központ tájékoztatása szerint a határidő meghosszabbítása azért indokolt, mert változatlanul több tízezres nagyságrendben érkeznek vissza a kérdőívek, és a kormány szeretné biztosítani, hogy minden állampolgár elmondhassa a véleményét.
A határidő-hosszabbítást a Brüsszellel folytatott jelenlegi viták is indokolják - jegyezték meg. Hozzátették: a meghosszabbított határidő az ellenzéki pártok számára is jó lehetőséget jelent arra, hogy végre ismertessék álláspontjukat az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdésekben.
"Ezt már csak azért is joggal várjuk el", mert a baloldali képviselők nemrég megszavazták az Európai Parlament betelepítési kvótákat szorgalmazó, és a határzárat támadó állásfoglalását - olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője kedden jelentette be, hogy a Fidesz arra kéri a kormányt, hogy május 20-ról hosszabbítsa meg május végéig a nemzeti konzultációt. A politikus azzal indokolta a kérést, hogy több jelzést kaptak arról, hogy egyes országrészekbe későn érkeztek meg a konzultációs ívek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...