Magyarország élen jár a klinikai vizsgálatokban
2017. március 30. csütörtök 10:30

Magyarország élen jár a régióban a klinikai fázisú gyógyszerkutatásokban - mondta a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Honvédkórház orvosigazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy klinikai I. fázisú farmakológiai vizsgálóhelyet hoztak létre az intézmény onkológiai osztályán.
Tamás Róbert hangsúlyozta, hogy az ország a világ gyógyszergyárainak fókuszában áll, mert képzettek az orvosok és jól működik a hatóság, aminek köszönhetően rövidebb a készítmények engedélyezési ideje, mint a szomszédos államokban. Az eljárás évekig tart - jegyezte meg.
Közölte: jelenleg évi ötven-hatvan vizsgálatot folytatnak, ezt először megdupláznák, az elkövetkező években pedig a négyszeresére növelnék. Eddig hiányoztak a klinikai I. fázisú kutatások, amelyek a legveszélyesebb szakaszt képviselik - mondta Tamás Róbert.
Pápai Zsuzsanna, a kórház onkológiai osztályát vezető főorvos közölte: az I. fázis azt jelenti, hogy a labor- és állatkísérletek után először alkalmazzák embereken az új vegyületeket. A kísérleti gyógyszereket olyan betegek kapják, akik állapotán a jelenlegi terápiával nem lehet segíteni - emelte ki.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az utószezonban is sűrűbben indulnak...
- Gondos gazdák Hetényben: Lóczi...
- Pusztán csak lehetőség a helyjegy...
- Durva: Növényi Norbert és a pécsi...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül...
- Kamionnal ütközött össze egy...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Felfalta a város a legendás pécsi...