Magyar sikerek születtek a nemzetközi földrajz versenyen
2019. augusztus 06. kedd 08:48

Két ezüstérmet nyertek magyar középiskolások az elmúlt napokban rendezett Földrajzi Olimpián (International Geography Olympiad) Hongkongban - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-t.
Mint írták, idén július 30. és augusztus 5. között már tizenhatodik alkalommal rendezték meg a földrajzi világversenyt 16-19 éves korú tanulóknak.
A magyar versenyzők kiválasztását és felkészítését idén is a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának munkatársai irányították.
A magyar csapat két ezüstérmet szerzett, az egyiket Kaszap Kinga, az ELTE Radnóti Miklós gimnáziumának idén 12. évfolyamát megkezdő tanulója kapta, a másik ezüstérem Mészáros Mártoné lett, aki ebben az évben érettségizett a pápai Türr István Gimnáziumban.
Sarkadi Nagy Lili, a budapesti Eötvös József Gimnázium, Kiszely Anna, az ELTE Radnóti Gimnázium tanulója pedig csak kevéssel maradt le a bronzérmes helyezésről.
A közlemény szerint a magyar csapat 2006 óta, 11. alkalommal vett részt a rendezvényen, ahol angol nyelven versenyeznek a tanulók, akik 42 országot reprezentálnak.
A válogatóverseny, a felkészülés és a kiutazás az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőn keresztül, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával jöhetett létre.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Nem lesz többé Kikelet: bezár a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Felfalta a város a legendás pécsi...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...