Ma kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál, több újdonsággal is várják a vendégeket
2017. augusztus 01. kedd 10:10

A fesztivál augusztus ötig Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden az újdonságok mellett jubileumi programokkal is várja a vendégeket.
A fesztivál öt napja alatt levetítik és színházban is előadják majd Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotását, új regényéből olvas fel Krasznahorkai László, öt előadással érkezik a Szkéné Színház, a Fonó Budai Zeneház pedig Dresch Mihályt, Kollár-Klemencz Lászlót, a Muzsikást, a Csík Zenekart, valamint Ferenczi Györgyöt és a Rackajamet viszi el a fesztiválra.
Beremenden augusztus 3-án Verdi-operagálát tartanak, másnap pedig Verdi Requiemjét a Nemzeti Filharmonikusok zenekara és kórusa adja elő, augusztus 5-én Cseh Tamás-Leonard Cohen-emlékkoncert lesz a nagyharsányi szoborparkban, itt fellép mások mellett Másik János, Alexander Balanescu, Lovasi András, Víg Mihály, a francia Wombo Orchestra, Kiss Tibor, a Budapest Bár és a 30Y is.
A színházi programok között a Szkéné mellett az Orlai Produkció, a Vígszínház, a Csiky Gergely Színház, Pintér Béla, Jordán Tamás, a Tünet Együttes vagy a Budapesti és a Kaposvári Színművészeti Egyetem előadásait is megtekinthetik a nézők.
A k2 vándorszínház az Ördögkatlan utolsó napján négy helyszínen lejátssza az elmúlt években itt bemutatott valamennyi előadását; A nagyharsányi menyasszonyt, A kisharsányi vőlegényt és A villánykövesdi vőfélyt, negyediknek pedig az idén közönség elé kerülő A beremendi lakodalom című darabot.
Az irodalmi program része lesz Háy János, Térey János, Peer Krisztián és Kiss Tibor Noé is, a kortárs táncot egy Pina Bausch-emlékkiállítás képviseli zenés-táncos improvizációkkal, de lesz opera- és dalírás workshop, börtönrádiósokkal egészül ki a Göttinger Pál vezette Caminus csapat a kisharsányi Kovács Udvarházban, a gyereket pedig Halász Judit, Rutkai Bori és Szalóki Ági várja majd.
MTI - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Állami intézmények informatikai...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Pécsi Arcok - Nyárády József, egy...
- Jégeső, zivatar csaphat le Baranyára
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Az ősszel is folytatódnak az...
- Októberre befejeződik a Pécsi...