Ma ismertetik a magyar elnökség programját
2011. január 19. szerda 09:55
Az elmúlt hónapokban egyre világosabb vált, hogy a magyar elnökségi prioritások sorában az eredeti elképzelésekhez képest előtérbe kerültek a nagy európai gazdasági kérdések - az euróövezet stabilitásának a megőrzése, a válságból való kilábalás és a növekedés, a munkahelyteremtés feltételeinek biztosítása, a tagországok gazdaságpolitikájának jobb és szorosabb összehangolása.
Orbán Viktor a programadó beszéd elhangzása után a vitában válaszol az EP-frakciók, illetve képviselők felvetéseire. A plenáris vitát követően, várhatóan valamivel déli 12 óra után a magyar kormányfő közös sajtótájékoztatót tart José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, valamint Jerzy Buzek EP-elnökkel.
Orbán Viktor beszédét nem csupán az elnökségi program miatt övezi nagy várakozás, hanem azért is, mert az elmúlt hetekben nagyon sok szó esett az unióban a magyar médiatörvényről, és az Európai Bizottság - amelynek szakértői tüzetesen elemzik a jogszabályt - aggályokat fogalmazott meg.
A Fideszt is magában foglaló pártcsalád, az Európai Néppárt EP-képviselői azt hangsúlyozzák, hogy a médiatörvény ügyében meg kell várni az uniós végrehajtó testület elemzésének eredményét. Más frakciók politikusai azonban a médiatörvény visszavonására, illetve alkalmazásának felfüggesztésére szólították fel Orbán Viktort.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

