Ma 150 milliót követelnek a Mal-tól
2011. január 04. kedd 09:25
A felperesek 20 és 49 millió forint közötti kártérítéseket követelnek a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-től, mert a tavaly október 4-én történt gátszakadás során vörösiszap borította el és tette használhatatlanná, értéktelenné ingatlanjaikat, otthonaikat, földjeiket.
Keresetének benyújtásakor volt, akit még kórházban ápoltak, s olyan is, aki ismerősöknél lakott. Az egyik felperesnek kilenc, egy másiknak öt gyermeke van, a négy közül két perben ideiglenes intézkedésként még a jogerős ítélet előtt kérik 6-6 millió forint megfizetésére kötelezni az alperes Mal Zrt-t.
Az iszapkatasztrófa miatt indított első kártérítési perben november 30-án tartott tárgyalást az FB. Abban az ügyben 20 millió forintot követel a devecseri felperes, akinek már jóval az első tárgyalás előtt, október 20-án ideiglenes intézkedésként 10 milliót megítélt az elsőfokú bíróság, ám a Mal fellebbezett a döntés ellen.
A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, több mint százhúszan megsérültek. Devecserben több mint 200 ház vált lakhatatlanná, Kolontáron 34 épület lebontásáról döntöttek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

