Lehetetlen a magyar gazdaságot újraindítani
2008. november 23. vasárnap 18:36
A magyar kormány az európai szocialista kormányok gyakorlatával is szembe megy akkor, amikor magasan tartja a jegybanki alapkamatot, mert ezzel nem lehet beruházásokat realizálni, a gazdaságot beindítani - mondta Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője vasárnap Budapesten.
A Fidesz vendégeként Magyarországon tartózkodó francia politikus azt mondta: a kis- és középvállalkozásokat kamat- és adócsökkentéssel kell segíteni, mert ezek azok a vállalkozások, amelyek biztos munkahelyeket teremtenek. A "túlélésükhöz" pénzre van szükségük - tette hozzá.
Úgy vélte, a kis- és középvállalkozások védelmét a kamaráknak is fel kell vállalniuk, hogy ezek a cégek újabb munkahelyeket tudjanak teremteni, újabb beruházásokat tudjanak elindítani.
Magyarország gazdaságáról szólva Joseph Daul azt mondta, hogy "lehetetlen" a jelenlegi magyarországi körülmények között a gazdaságot újra beindítani, új beruházásokat realizálni.
Kiemelte, hogy a gazdasági válság megoldását az Európai Unióban egységesen kell megtalálni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- A brutális hőség miatt piros...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Szeptembertől ismét emelkedik a...