Lebukott a testvérpár, 86 millió forint áfát csaltak el
2017. április 07. péntek 10:16

A gyanú szerint a Komárom-Esztergom megyében húsüzemet és boltokat üzemeltető férfi testvérpár 86 millió forint áfát csaltak el.
Költségvetési csalás miatt a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága nyomoz az ügyben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A tájékoztatás szerint az okozott kár megtérülése érdekében 243 millió forint értékben zárolták az érintett céget, illetve a gyanúsítottak ingatlanjait, vagyontárgyait, köztük 8 millió forint készpénzt.
A gyanú szerint főként Ausztriából és magyar beszállítóktól szerezték be a húsárut, majd azokat papíron román, angol és szlovák cégeknek értékesítették. A valóságban az árut belföldön adták el, így spórolták meg maguknak a belföldi értékesítés után fizetendő áfát - írja közleményében a NAV.
Az akcióban a pénzügyi nyomozók 42 helyszínen tartottak házkutatást, iratokat foglaltak le, a két gyanúsított mellett 15 tanút is kihallgattak. A Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóság revizorai foglalkoztatotti, leltár- és online pénztárgép ellenőrzést végeztek, míg Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a húsok követhetőségét vizsgálták.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az utószezonban is sűrűbben indulnak...
- Gondos gazdák Hetényben: Lóczi...
- Pusztán csak lehetőség a helyjegy...
- Durva: Növényi Norbert és a pécsi...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül...
- Kamionnal ütközött össze egy...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Felfalta a város a legendás pécsi...