Lapszemle: miniszterek is börtönbe kerülhetnek
2011. május 13. péntek 07:33
Miniszterek is bíróság elé állhatnak az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) készülő új törvény szerint, ha akadályozzák a testület munkáját: nem szolgáltatnak adatot, vagy nem készítik el a számvevők által szorgalmazott intézkedési tervet - írja a Népszabadság pénteken. A Magyar Hírlap arról számol be, a honvédségnél lehántanák a túlburjánzott bürokráciát
Népszabadság: Amennyiben a felelősség bizonyíthatóan a tárca vezetőjét illeti, a Büntető Törvénykönyvet is módosító javaslat alapján két, illetve három évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak rá.
A lapnak nyilatkozó Domokos László ÁSZ-elnök a 2006-os költségvetési adathamisítást hozza fel példaként arra, hogy milyen esetekben képzelhető el a legmagasabb szintű számonkérés.
Magyar Hírlap: A Magyar Honvédség (MH) célja egy jelenleginél nem nagyobb, de hatékonyabb rendszer kialakítása - jelentette ki az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka a Magyar Hírlap pénteki számában.
Kovács József vezérőrnagy elmondta: a korábbi önkéntesekből álló 125 ezer fős haderő mára lecsökkent, így egy összevont, mindössze ötszáz fős parancsnokság jött létre. Ezzel párhuzamosan megtörtént a logisztikai és támogató szervek átalakítása is.
A racionalizálás célja az volt, hogy a harcoló alakulatok kerüljenek pozícióba, a parancsnokságok támogató szervezetei pedig leépítésre - hangsúlyozta a vezérőrnagy. Véleménye szerint rosszindulatú, túlburjánzott bürokrácia fejlődött ki az évek során az MH-nál, amit "le kell hántanunk magunkról".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...

