Lányok futtatóit vettek őrizetbe Kecskeméten
2008. augusztus 29. péntek 14:11
Bács-Kiskun megyében a rendőrség és az ügyészség szorosan együttműködött a nyomozás során - mondta Kopasz Zsolt, a Kecskeméti Városi Ügyészség vezetője, aki ennek magyarázatául kifejtette: a nehéz bizonyítást igénylő ügyben széles körben kell adatokat gyűjteni ahhoz, hogy a bíróság előtt megfelelően bizonyítani lehessen a bűncselekményt.
Kriston Róbert őrnagy, a Kecskeméti Rendőrkapitányság felderítő osztályának a vezetője beszámolt arról, hogy egy üzletszerű kéjelgést folytató nő feljelentése alapján indult a nyomozás 2006-ban. A nő bejelentette: bántalmazták azért, hogy folytassa a tevékenységét. Az őrnagy beszámolt arról, hogy a bizonyítékok gyűjtése hosszú időt vett igénybe, ez indokolta a hosszú ideig tartó nyomozást. Bizonyítani kellett a nyomozóhatóságnak, hogy a Kecskemétről kivezető fő közlekedési útvonal mellett álló, üzletszerű kéjelgést folytató nők kapcsolatban álltak a kitartottakkal.
A letartóztatottak között két nő és egy fiatalkorú férfi is van. Az őrnagy hangsúlyozta: nők is szerepelnek a kitartottak között. A rendőrség gyanúja szerint a társaság bűnszervezetként működött, ahol alá és fölérendeltségi viszonyok voltak. Az elkövetett cselekményt súlyosbítja, hogy kiskorú lányt is kéjelgésre kényszerítettek, valamint 135 darab, kábítószernek minősülő amfetaminszármazékot is találtak a házkutatásnál.
A nyomozás során minden, a törvény által biztosított lehetőséget felhasználtak.
Kriston Róbert őrnagy beszámolt arról, hogy további letartóztatások is várhatók a bűnügyben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Két baranyai tóba is érkezett...