Középiskolás tábort szervez a Rákóczi Szövetség
2015. július 04. szombat 10:10
Idén is megrendezi középiskolás táborát Sátoraljaújhelyen július 6-12. között a Rákóczi Szövetség. A Magyar tanárok és diákok találkozója a Magyar Kálvárián mottót viselő rendezvényre 62 iskolából 380 Kárpát-medencei diák és tanár érkezik.
A 62 középiskola között 22 magyarországi, 27 erdélyi, 7 felvidéki, 4 délvidéki és 2 kárpátaljai intézmény szerepel. A rendezvényre az a 240 Kárpát-medencei középiskola kapott meghívást, ahol ifjúsági szervezete működik a szövetségnek - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A tábor célja a magyar identitás és a Kárpát-medencei magyar összetartozás-tudat erősítése, hogy minél több emberi és intézményi kapcsolat létrejöttét segítsék elő a Kárpát-medencei tanárok és diákok között.
Az egyhetes rendezvény programján kassai kirándulás, történelmi, irodalmi és kulturális előadások, sport, illetve szavaló verseny, katonai bemutató is szerepel, a színház, koncert, nagyszelmenci és borsi látogatás, és a Magyar Kálvária tett túra mellett.
A rendezvény előadói és vendégei között szerepel többek között: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Seszták Miklós fejlesztési miniszter, Csűry István királyhágómelléki református püspök, Deák Bárdos Mihály Európa-bajnok birkózó, Takaró Mihály irodalomtörténész, Fűzfa Balázs költő.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Hétfőn landol Pécs-Pogányban az első...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Pécs belvárosában raboltak,...

