Közel a nyár, sorra nyitnak a fürdők és a strandok
2017. május 25. csütörtök 08:30

A magyarországi fürdők többsége már kinyitott a múlt héten, több a mostani hétvégén indítja a szezont, az iskolai szünet kezdetére, június 15-re pedig minden strand kinyit - mondta Hegyi Ákos, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára az MTI érdeklődésére.
Budapesten például a Csillaghegyi strand kinyitott, a Római május 28-án, a Palatinus, a Pünkösdfürdői és a Paskál strandrésze pedig június 3-án nyit.
A nyíregyházi Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. által üzemeltetett Aquarius Élmény- és Parkfürdő szerdai közleménye szerint a gyermeknapi hétvégén nyit, május 27-én.
A strandok árbevételének hatvan-hetven százaléka nyáron, két-három hónap alatt folyik be, ezért működésük szempontjából nagyon fontos az időjárás - tette hozzá Hegyi Ákos. Tavaly például a hűvös, esős nyár nem kedvezett a strandoknak, amelyek így csak az előző évi forgalom 50-60 százalékát hozták.
Az állandó fürdőknek köszönhetően azonban tavaly 11,5 milliárd forintot meghaladó rekordforgalmat értek el a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei (BGYH) Zrt. által üzemeltetett fürdők és strandok, a vendégszám pedig meghaladta a 4 milliót. A látogatószám három, a bevétel tizennégy százalékkal nőtt 2015-höz képest - közölte a BGYH korábban a Világgazdasággal.
A történelmi fürdők is jól teljesítettek. Ezek közül is kiemelkedett a Széchenyi gyógyfürdő, amelynek 1,5 millió vendége volt tavaly. A Gellért fürdő csaknem 600 ezres látogatószámával tíz százalékos növekedést ért el. A Paskálba pedig kétszer annyian látogattak el, mint 2015-ben: 170 ezren keresték fel a fürdőt.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...