Kövér: zéró a kormány külső tekintélye
2008. július 26. szombat 09:27
Kövér szerint "a populista, félfasiszta pártokból álló szlovák kormánykoalíciónak vagy az Európai Unión kívül lévő Szerbiának nagyobb ma az Európai Unión, az Európai Parlamenten belül a tekintélye, mint Magyarországnak, a magyar kormánynak".
Kövér László megítélése szerint ennek gazdasági és nemzetpolitikai következményei is vannak. Az okok közé sorolta a magyar kormány tehetetlenségét, alkalmatlanságát arra, hogy a magyar problémákat megoldja, továbbá a kormány megbízhatatlanságát és azt, hogy eltitkolta a gazdasági tényeket - tájékoztatott az MTI.
Közölte, sajátos a kormány viszonya az európai energiapolitikához is. Úgy fogalmazott: "hol Oroszországba, Moszkvába siet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök eligazításért, hol az amerikai partnereket igyekszik megnyugtatni és biztosítani teljes lojalitásáról".
A választmányi elnök azt mondta, azért tartja fontosnak a találkozást fiatalokkal, mert fontos és speciális célcsoportot jelentenek a politikában, hiszen a politika jelene az ő jövőjükről szól. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: amikor a Fideszt alapították, ezt azzal a meggyőződéssel tették, hogy joguk van beleszólni a jövőjükbe, joguk van azt formálni.
Most, húsz év elteltével úgy látja: ez most is aktuális. A mostani fiatalok jövője koránt sincs biztosabb alapokon, mint az övék volt 1988-ban - fűzte hozzá.
Kövér László - mint mondta - ezért is gondolja fontosnak, hogy erősödjön a fiatalok választási aktivitása. Azok a fiatalok, akik itt vannak, olyan értelemben korosztályuk elitjét alkotják, hogy tudatosan foglalkoznak a politikával - fejezte be.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...