Kortárs bábművészeti programokat tartanak
2017. május 05. péntek 14:30

A bábművészet mint "totális színpadi műfaj" megismertetését, népszerűsítését és megszerettetését szolgálja a Kortárs Bábművészeti Napok, melyet péntektől vasárnapig tartanak az egri Harlekin Bábszínházban - tájékoztatta az MTI-t a teátrum igazgatója, egyben a seregszemle művészeti vezetője.
Éry-Kovács András elmondta: a magyar bábművészet meghatározó alakja, a Harlekin Bábszínház öt éve elhunyt direktora, Lengyel Pál szellemi örökségét követve, részben rá emlékezve 2015 után második alkalommal rendezik meg a seregszemlét. Az idei programot nyolc előadás színesíti, melyek közül az első, a házigazdák Szentivánéji álom című produkciója kifejezetten erre az alkalomra készült; a produkciót a megnyitót követően először láthatja a közönség.
Ezt szombaton és vasárnap további hét darab követi, melyek közül négyet a pécsi Bóbita Bábszínház, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a debreceni Vojtina Bábszínház vendégjátékaként tekinthetnek meg az érdeklődők - közölte az igazgató.
Kiemelte: ezúttal a bábművészeti programokat is a drámamódszertan és színházi nevelés jegyében válogatták, a zárónapon a témát egy szimpózium keretében vitatják meg és elemzik a szakma képviselőivel. Az eszme- és tapasztalatcsere szándéka a bábművészet "totális színpadi műfajként" történő megismertetése, népszerűsítése és megszerettetése a fiatalokkal - tette hozzá.
MTI - Fotó: MTI/Büki László
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Több áruházlánc kiegészíti a...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Mesélnek a pécsi utcák, terek: a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...