Koronavírus: továbbra sem tudni magyar betegről
2020. február 10. hétfő 18:30

Továbbra sem tudni arról, hogy lenne bárhol a világban olyan magyar állampolgár, akit megfertőzött a koronavírus - írta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Facebook-oldalán.
Az államtitkár tájékoztatása szerint emelkedett a Japán mellett karanténba helyezett Diamond Princess tengerjáró hajó fertőzött utasainak száma, a legfrissebb értesülések szerint 66 embernél diagnosztizálták a koronavírust.
A három magyar továbbra is jól van, tünetmentes.
Kínában - a konzuli regisztráció alapján - jelenleg 188 magyarról tudnak, a nagykövetség kapcsolatban van velük, mindannyian jól vannak - hangsúlyozta az államtitkár.
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfői jelentése szerint kilencszáznyolcra nőtt a koronavírus okozta betegség halálos áldozatainak száma az országban.
A járvány gócpontjában, Hupej tartományban 91-gyel nőtt a számuk, és a halálesetek zöme a tartomány székhelyén, Vuhanban történt, ahol újabb 73 ember halt bele a kórba.
Szerte Kínában 3062 újabb fertőzésre derült fény, ezzel a fertőzöttek száma 40 171-re nőtt az országban.
Hupejben egy nap leforgása alatt újabb 2618 emberről derült ki, hogy megkapta a fertőzést, és ezzel a számuk 29 600-ra nőtt vasárnap.
Kínán kívül 24 országban jelent már meg az újfajta koronavírus.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Korrupt gyermekvédelmi...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Frissen végzett kántorokkal...
- Cipőtolvajt keresnek a baranyai...
- Orbán Viktor: Ukrajnában agyonvertek...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- A szúnyoggyérítő konzorcium tagadja,...