Körhintabaleset a töki falunapon
2008. július 21. hétfő 08:16
A rendőrség vasárnap éjjel a tulajdonost és a körhinta kezelőjét is kihallgatta. A papírok rendben voltak, érvényes műszaki engedéllyel rendelkezett a körhinta - mondta Bényi Mónika hétfőn reggel az MTI-nek.
A kihallgatáson a tulajdonos azt mondta: nem tudják, hogy mi okozhatta a balesetet, a
körhintát rendszeresen ellenőriztették a megfelelő hatóságokkal - tette hozzá.
A budaörsi rendőrkapitányság egyelőre közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történteket. Büntetőeljárássá akkor minősítenék az ügyet, ha kiderülne, hogy személyi felelőse is van a balesetnek - mondta a sajtóügyeletes.
A rendőrség műszaki szakértője hétfőn reggel kezdi meg a munkáját és akár már a nap folyamán nyilatkozhat is arról, hogy mindent rendben talált-e - fűzte hozzá.
A baleset a falunapon történt vasárnap este. A körhinta két tartóeleme menet közben eltörött, a rajta lévő kabinok szétrepültek. A balesetben főként gyerekek sérültek meg.
A mentők 17 embert szállítottak kórházba. Négyen súlyosan megsérültek, egy közülük életveszélyes sérüléseket szenvedett. Hasonló baleset öt évvel ezelőtt történt, amikor a Csongrád megyei Szegváron felborult egy körhinta. A balesetben akkor hét gyermek sérült meg.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kommandósok csaptak le az illegális...