Kiállítással ünnepli születésnapját az SZDSZ
2008. november 09. vasárnap 19:56
A szabad demokraták országgyűlési képviselője arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a párt a magyar közéletbe olyan új gondolatokat hozott két évtizeddel ezelőtt, mint a szabadság és a liberalizmus.
A képviselő szerint Magyarország ma talán jobb helyzetben lenne és könnyebben vészelné át a nehézségeket, ha az 1989-90-ben elhatározott többpárti demokráciát építené a megosztott társadalom helyett.
Szigethy István, az SZDSZ első zalai országgyűlési képviselője a megyéből származó Deák Ferencre emlékezve kijelentette: a liberalizmusnak mélyek itt a gyökerei. Nem véletlen, hogy az első szabad választások után a két zalai megyei jogú város polgármesterét és Solt Ottíliával együtt két országgyűlési képviselőjét is az SZDSZ soraiból választották az itt élők.
A nagykanizsai Medgyaszay-házban november 13-ig láthatók az elmúlt húsz év országos és helyi plakátjai, zalai vendégeinek fényképei Fejtő Ferenctől Göncz Árpádig, de a szamizdat iratok sokszorosítására szolgáló régi stencilgép és több szabadelvű kiadvány is megtekinthető.
A tárlaton bemutatott falragaszokat, köztük az SZDSZ indulásakor neves képzőművészek által készített, és ma már csak egyetlen példányban létező plakátokat a párt a nagykanizsai Magyar Plakátháznak adományozta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...