Két hét a kampányszemét eltakarítására
2010. május 11. kedd 21:30
A választási törvény szerint a második forduló napjához képest egy hónapon belül, tehát idén május 25-éig kell "eltüntetni" ezeket a hirdetéseket.
A jogszabály szerint a plakátokat annak kell eltávolítania, aki azokat elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték. A kampány időszakában az érintett szervezetek engedély nélkül készíthettek plakátot.
Ha a plakátokat nem távolítják el időben, Budapesten a fővárosi kezelésű közterületeken a fővárosi önkormányzatnak, míg a kerületekben a helyi önkormányzatoknak kell eljárniuk ezekben az ügyekben, ugyanúgy, ahogy az ország valamennyi településén.
Az önkormányzatok a határidő lejártát követően maguk is eltávolíthatják a plakátokat, majd ennek költségét kiszámlázhatják.
A legtöbb önkormányzat a választási időszakra hirdetőtáblákhoz hasonló "kampányoszlopokat" helyezett ki a közterületekre; a jelöltek és a pártok ezekre ingyenesen ragaszthatták fel plakátjaikat, szóróanyagaikat. Az önkormányzatok így próbálták megelőzni a "vadkampányolást", vagyis azt, hogy a pártok aktivistái a plakátokat házfalakra, villanyoszlopokra, telefonfülkékre, aluljárók falára vagy hidakra ragasszák fel.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mikor, hol halászlevezzünk? Íme, a...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Hurrá, hurka!
- A hét végéig még pótlóbuszozhatunk a...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Nyomtalanul eltűnt Skóciában egy...