Kerék-Bárczy megsértette Áder János államfő jó hírnevét
2014. július 20. vasárnap 14:36

Megsértette Áder János köztársasági elnök jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát Kerék-Bárczy Szabolcs - mondta ki a Székesfehérvári Törvényszék, amelynek határozatáról a Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatta vasárnap az MTI-t.
A közlemény szerint a Székesfehérvári Törvényszék július 16-án született elsőfokú ítéletében megállapította: Kerék-Bárczy Szabolcs megsértette Áder János jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az Index portálon 2014. március 21-én megjelent interjúban valótlan állításokat közölt.
Mint a közleményben olvasható, a bírósági eljárás során Kerék-Bárczy Szabolcs nem tudta bizonyítani állítását, ezért a bíróság őt sérelemdíj megfizetésére kötelezte.
Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció politikusa a per tárgyát jelentő interjúban az első Orbán-kormány működéséről és azzal összefüggésben vezető fideszes politikusok állítólagos megjegyzéseire hivatkozva, az egyéni meggazdagodásról beszélt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...

