Kékfrankost sosem látott kékfrankos - borhamisítás felsőfokon
2010. december 29. szerda 12:48
A Vidékfejlesztési Minisztérium szerdai tájékoztatása szerint a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága 1,4 milliárd forintos minőségvédelmi bírságot szabott ki a cégre. A szabálytalanságok miatt a borászati hatóság a Kiskun-Vin Kft. borászati üzemét 2010. november 29-én 30 napra ideiglenesen be is záratta – adta hírül az Index.
Az akasztói Kiskun-Vin Kft. borászati üzemében október 21-én tartottak átfogó ellenőrzést, és 140 mintát vettek a borokból. Ezek közül 10 tételnél - ez összesen 4832 hektoliter bor ebben az esetben - találtak szabálytalanságot.
Az izotóparány-vizsgálatok öt tételnél idegen eredetű vizet mutattak ki a borokban. Három tételnél azonos volt a színanyag-összetétel, mégis más-más fajtanevet írtak rá az üzemben. A Kékfrankos fajtanévvel forgalmazott bornál nem igazolta a vizsgálat, hogy valóban kékfrankos szőlőből lenne. Egy tételt pedig engedély nélkül forgalmazott a cég.
Az ötmilliós jegyzett tőkéjű Kiskun-Vin Kft. az Opten cégtárának adatai szerint 1996-ban alakult, a cég jelentős befolyással rendelkező tulajdonosa a szintén akasztói Beszedics Lászlóné, ügyvezetője Beszedicsné és Beszedics László. A cég az elmúlt években 1,9-2,5 milliárd forintos árbevételt ért el, adózott eredménye 38-64 millió forint volt.
Beszedicsné további négy vállalkozásban rendelkezik tulajdonrésszel, ezek egyike a Mátraaljai Szőlőtermelő Kft., a másik három ingatlanokkal foglalkozó cég. A Mátraaljai Szőlőtermelő Kft., nevének ellentmondva, szintén akasztói székhelyű, szintén Beszedics László az ügyvezetője, árbevétele azonban az utóbbi években csak évi néhány tízmillió forint volt.
Forrás: Index
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

