Karácsony történetében Isten választás elé állít bennünket
2018. december 25. kedd 14:24

Karácsony történetében Isten választás elé állítja az embereket - mondta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsonyi igehirdetésében kedden.
Bogárdi Szabó István Budapesten, a Budahegyvidéki Református Templomban arról beszélt, az embereknek arról kell dönteniük, hogy Istent magasztaló, benne bizakodó hívők lesznek-e, vagy a sátán cselédje, akinek meglesz ugyan mindene, ami ebben a világban szükséges, de a gonosz ott ül a nyakán, mint egy despota.
A karácsony a legszebb történet, mert ebben a történetben van élet, megváltás, ámulat, áhítat, hódolás. Hozzátette: ha elfelejtjük a karácsony történetét, az olyan, mintha elfelejtenénk lélegezni, szeretni.
A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke megjegyezte, karácsony története azt tanítja meg, hogyan lép a szorongás helyébe felülmúlhatatlan öröm, a gyötrődés és harc helyére szent ámulat, és hogyan lép a hódítás helyébe a szent hódolás.
Felidézve Kálvin János tanításait azt mondta, aki le tud borulni Isten előtt, azt soha senki és semmi nem tudja térdre kényszeríteni. Ebben, a hódolásban nyílnak fel Isten nagy titkai. A kegyelem asztalához, Isten jóságához, örökkévaló hűségéhez és áldásához a mi hódolásunkon keresztül vezet az út - hangsúlyozta.
Hozzátette, az ember csak akkor részesülhet Isten kegyelmében, ha tiszteletet tesz, imádja, nem harcol, nem követel és nem hódít, csak hódol.
Az istentisztelet úrvacsoraosztással fejeződött be.
MTI - Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...