Kampányoltak: dolgozni bringával
2008. június 15. vasárnap 15:08

A közel kétezer részvevő nagyjából 21 tonna szén-dioxid-kibocsátást spórolt meg. Idén már országos akció indult, amelyből egyéniben és a 763 regisztrált csapatban összesen 6.143 munkavállaló vette ki a részét. Azt vállalták, hogy április 22. és május 31. között leglább tízszer kerékpárral mennek dolgozni.
A Kerékpáros Magyarország Program keretében meghirdetett akció hat hete alatt közel 170 ezer kilogramm szén-dioxid kibocsátásától kímélték meg a környezetet. A legtöbben Budapesten, Debrecenben és Szombathelyen bringáztak a munkába, de sok más önkormányzat is támogatta a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium akcióját. A tárca tervei szerint ősszel újra megrendezik, és ezentúl évente kétszer lesz ilyen kampány, amelynek a legfőbb célja a kerékpározás mint környezetbarát, fenntartható közlekedési forma népszerűsítése - mondta az MTI-nek Szabó Kristóf projektkoordinátor.
A kerékpározás a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban gyorsabb is, mint például az autózás, különösen a kisebb, 5-8 kilométeres távok esetében, az akció során gyűjtött adatok pedig azt mutatják, hogy az otthon és a munkahely közti átlagos távolság 7,2 kilométer. Ez még egy érv a kerékpározás és a kerékpárosbarát munkahelyek mellett - mondta Szabó.
Az első Bringázz a munkába kampányoz képest nagy különbség, hogy idén nem a megtett kilométerek számítottak, hanem hogy a résztvevők másfél hónap alatt valóban legalább tízszer kerékpárral menjenek dolgozni. Aki ezt teljesítette, rögtön bekerült a potenciális nyertesek táborába, amelyből a szervezők szombaton közjegyző jelenlétében kisorosolták a szponzorok által felajánlott több száz ajándéktárgy - főként kerékpáros felszerelések - nyerteseit.
Képünkön: Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, kerékpárral érkezik a budapesti Millenáris Velodromba a Bringázz a munkába! kampány zárórendezvényére.
MTI - MTI Fotó: Soós Lajos
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...