Jövőre is folytatódnak a kulturális beruházások
2017. május 16. kedd 12:29

Mintegy 40 milliárd forint többletforrás juthat a kulturális területnek a májusban benyújtott, 2018-as költségvetés tervezete szerint, így folytatódnak a már megkezdett kulturális beruházások, de újakat is terveznek indítani.
Az államtitkár kiemelte, hogy jövőre több forrás juthat művészeti programokra és fesztiválok támogatására, valamint új költségvetési sorokat hoztak létre a művészeti, kulturális fesztiválok támogatására is. "Ezek száz milliós, egy-egy milliárdos többletet jelentenek, de az igazi nagy költségvetési többletünk az infrastruktúra fejlesztésből adódik" - mutatott rá.
Hoppál Péter elmondta, hogy az elmúlt időszakban befejeződött a Pesti Vigadó, a Zeneakadémia, az Erkel Színház, valamint a Várkert Bazár felújítása, folytatódik a Liget Budapest program, emellett felújítják a budai Vigadót, az Iparművészeti Múzeumot és az Operaházat.
Az államtitkár elmondta, hogy a kultúrára fordított állami források összege minden területen emelkedni fog, a kulturális államtitkárság saját keretén belül felhasználásra szánt állami forrás az idei 66,9 milliárd forintról 79,6 milliárd forintra változhat, amely mintegy 13 milliárdos többletet jelentene.
Kiemelte: a tervezet szerint a fejlesztésekre jövőre több mint 40,3 milliárd forint fordítható az idei 27,5 milliárd forinthoz képest. A kulturális alapellátásra is több forrás jutna jövőre: a korábbi 8,2 milliárdos normatív finanszírozáson felül 2,4 milliárdos többlettel számolnak - emelte ki.
Hoppál Péter elmondta azt is, hogy kulturális alapellátás keretében a kistelepüléseket szeretnék fejleszteni, amelyeknek az eddigi 1,2 millió forintos évi normatívájuk 1,8 millió forintra emelkedik, ezzel 50 százalékos többletforrást biztosítva nagyjából kétezer településnek.
"A megkezdett fejlesztéseket folytatjuk: a Liget Budapest program keretében a zöld felületek megújítása és revitalizálása, arányainak növelése a legfőbb feladat" - emelte ki az államtitkár hozzátéve, hogy a lebontott, rossz állapotú épületek helyén pedig 21. századi épületek épülnek. Emellett teljesen megújulhat a Közlekedési Múzeum, folytatódik a Magyar Állami Operaház műhelyeit és raktárait befogadó Eiffel Bázis építése és az Iparművészeti Múzeum tervezése is, de bíznak benne, hogy a megindulhat az Operaház teljes felújítása is - sorolta.
"Nem állunk meg Budapestnél, a vidék kulturális infrastrukturális megújulását is kormányzati döntésekkel alátámasztottuk, úgyhogy beindul a debreceni Csokonai Színház 9 milliárd forintos teljes felújítása, a kaposvári Csiky Gergely Színház hasonló mértékű rekonstrukciója, de ott van még a Veszprémi Petőfi Színház, amit szintén felújítunk" - mondta el Hoppál Péter. Hozzáfűzte: ezen felül további kulturális intézmények felújítására kerül sor Tatabányán, Szolnokon és más vidéki nagyvárosokban is, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed működését pedig 1,7 milliárddal támogatják majd a tervezet szerint.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...