Jobbik: felháborító, hogy a multik Brüsszelben „hisztiznek”
2011. január 04. kedd 14:54
A Die Welt című német lap online kiadása - egy december közepén írt levél alapján - vasárnap számolt be arról, hogy szankciókat követel a magyar kormány ellen tizenhárom jelentős európai nagyvállalat elsőszámú vezetője a különadók és a külföldi vállalatokra vonatkozó egyéb intézkedések miatt.
Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője erre kedden, az Európai Bizottság magyarországi képviselete előtt sajtótájékoztatón úgy reagált: az egyes ágazatokra kivetett különadók nem jogsértők, hiszen nemcsak külföldi cégeket sújtanak, hanem bizonyos értékhatár, illetve forgalom felett minden vállalat számára kötelezők.
Hozzátette: különösen botrányos a tiltakozás azután, hogy a multinacionális vállalatok az elmúlt években minden kedvezményt megkaptak Magyarországon, majd, ha érdekük úgy kívánta, továbbálltak.
Párttársa, Z. Kárpát Dániel azt hangsúlyozta: a multik mindeddig nem vettek részt a közteherviselésben, noha nagyságrendileg kevesebb embert foglalkoztatnak, mint a hazai kis- és közévállalkozások. Úgy vélekedett, hogy az államnak vissza kellene szereznie az általuk az országból adózatlanul kivitt összegeket.
Kitért arra is, hogy a most Brüsszelben "hisztiző" multinacionális áruházláncok és pénzintézetek már ősszel áthárították a különadót a beszállítóikra és a fogyasztókra, s ezt a kormány nem akadályozta meg.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lépcsőfutó versenyt rendeznek a TV...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Órákon át küzdöttek éjjel a lángokkal...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Katasztrófa sújtotta területté...