Idén 250 millió forintból gazdálkodhat az LMP
2011. január 03. hétfő 17:05
A január 29-30-i budapesti kongresszuson a választmány beszámol a küldötteknek az LMP elmúlt egy évéről. A szóvivő szavai szerint az előző év a tanulás időszaka volt, most viszont építkezni és erősödni akarnak, hogy 2014-ben "kellően felkészült kihívói" lehessenek a kormánypártoknak. Emiatt a kongresszus megtárgyalja azt a 2014-ig szóló stratégiai vitairatot is, amelyikben a céljaik eléréséhez szükséges lépéseket rögzítik.
Egyúttal készülnek egy, alapvetően a párt vezetési struktúráját érintő alapszabály-módosításra is. Ennek részeként megváltozhat az országos választmány felépítése, létszáma, választási és delegálási rendszere is. Tordai Bence úgy fogalmazott, arra készülnek, hogy kombinálják a részvételi elvet és a hatékonyságot. Hozzátette, hogy egyelőre még csak gyűjtik a tagság felvetéseit, nem kristályosodtak ki pontosan a változtatások.
Elmondása szerint szóba került, hogy a jelenleg 13 fős választmány létszáma akár 5-7 fősre is csökkenhet. Egyúttal az is felvetődött, hogy eltöröljék azt a kvótát, amely szerint a párt frakciója négy főt delegálhat a választmányba. A szóvivő úgy fogalmazott, már látszik, hogy a főállású politikusok is hatékonyan tudnak a párt vezetésében dolgozni.
Kitért arra is, hogy létre akarnak hozni egy nagy legitimitású vezetői posztot, amelynek az elnevezése pártigazgató vagy operatív igazgató lehetne. A tisztséget betöltő személy feladata elsősorban a szervezeti ügyek hatékonyabb menedzselése lenne. Hozzá tartozhatna az LMP napi működtetése és akár a munkáltatói jogok gyakorlása is, de a politikai döntéseket várhatóan nem ő hozná. A szóvivő úgy fogalmazott, hogy továbbra is a bázisdemokrácia alapjain akarnak dolgozni, csökkenteni készülnek a testületi felelősségi köröket, ugyanis ezeket minél inkább meghatározott személyekhez szeretnék rendelni.
Tordai Bence egyúttal viszont hangsúlyozta, hogy ha el is fogadják a szervezeti átalakításokat, új tisztségviselőket nem választanak. Közölte, azt csak egy tisztújító kongresszuson tehetik meg, amelyet legkorábban harminc nappal későbbre tudnak összehívni. Ismertetése szerint a januári kongresszuson, jelen állás szerint az egyetlen személyi döntés az lesz, hogy a választmányban betöltik a tisztségről decemberben lemondott Scheiring Gábor és Sallai R. Benedek helyét.
Kitért arra is, hogy az alapszabály-módosítás során enyhíteni szeretnének a pártba való belépés feltételein.
Végül a kongresszus dönt a párt költségvetéséről is. Ez valamivel több mint 250 millió forint lesz, de abból 110 milliót a korábbi hitelek törlesztésére fordítanak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

