Hol a béremelés? - Lehet hívni, lehet írni: bérmonitoring bizottság
2011. február 21. hétfő 11:54
A Bérmonitoring Bizottság célja 2011. február 16-án a Fidesz és a KDNP frakció Bérmonitoring Bizottságot hozott létre azzal a céllal, hogy a köz- és a magánszférában megvizsgálják, teljesültek-e az Országos Érdekegyeztető Tanács decemberi ülésén született bérmegállapodások. Az OÉT-en a felek megállapodtak abban, hogy a minimálbér 6,1 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 5 százalékkal fog idén emelkedni. Ajánlásként 4-6 százalékos bruttó béremelést is megfogalmaztak azzal, hogy ez elsősorban az alacsony és középkeresetűek béremelésével jöjjön létre.
Napvilágot láttak azonban olyan esetek is, hogy a béremelések nem, vagy csak részben történtek meg, így vannak olyan állampolgárok, akiknek kevesebb lett a fizetésük idén a tavalyi bérükhöz képest. A Bizottság a munkáját a tavalyi év decemberében a novemberi munkáért kapott, és az idén januárban végzett munkáért február elején kapott nettó fizetések összehasonlítása alapján végzi. Az információk megadása anonim módon történik, a Bizottság ezért kéri, hogy nevet, lakcímet, vagy egyéb személyes adatot az állampolgárok ne tüntessenek fel. A Bizottság tagjai: Rogán Antal (vezető), Ágh Péter, Balla Mihály, Kara Ákos, Koszorús László, Pálffy István. Kiadó: FIDESZ frakció
(mti/OS)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

