Herényi: ellenzékből is lehet eredményeket elérni
2008. november 25. kedd 19:28
Arra a kérdésre, elégedett-e az MDF a végül megszavazott javaslattal, az ellenzéki politikus azt válaszolta, hogy igen, mert a "haláladó" módosításáról tartott ötpárti egyeztetéseken az MDF a 20 millió forintos értékhatárt jelölte meg.
Hozzátette: ha a költségvetés olyan helyzetbe kerül, hogy minden ilyen típusú bevételről lemondhat, akkor arra törekednek majd, hogy teljes mértékben megszűnjön ez az illetéknem. Újságírói felvetésre, hogy az örökösödési illeték kormánypárti támogatása volt-e az ára, hogy az MDF megszavazza az adótörvényeket, a frakcióvezető úgy reagált: "ez azt minősíti, aki ilyeneket mond".
Az MDF azért adta be egy csomagban az áfa- és az szja-sávhatár emelésről szóló javaslatait, mert az elsődleges cél a költségvetési egyensúly megtartása volt - válaszolta egy másik kérdésre Herényi Károly.
Mint mondta, akkor lehetett volna a sávhatáreltolással adót csökkenteni, ha ennek a lépésnek a másik oldala is biztosított lett volna, ezt szolgálta volna az áfa 2 százalékos emelése. "Az Országgyűlés nagy többsége ezt nem támogatta, ezért visszavontam az szja sávhatár-emelésről szóló javaslatomat" - szögezte le Herényi Károly.
Lengyel Zoltánnak szabad mandátuma van - mondta Herényi Károly arról, miként értékeli a volt független képviselőnek az MDF-frakciótól eltérő szavazásait. Az MDF azért nem támogatta a 13. havi nyugdíj visszafogását, mert a kormány előterjesztése szerint ez a lépés nem egy évre szól, ahogy azt Dávid Ibolya pártelnök a nemzeti csúcson felvetett válságkezelő csomagjában javasolta - szögezte le a frakcióvezető.
Herényi Károly elmondta azt is, hogy az örökösödési illeték csökkentéséből adódó több mint 10 milliárd forintos bevételkiesés költségvetési forrása biztosított.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...