Hende a békéről: "nagyon nehéz évek állnak előttünk"
2015. július 11. szombat 15:34
A honvédelmi miniszter szerint most minden erőnkre, tudásunkra, jóakaratunkra szükség van ahhoz, hogy megőrizzük a békét. Hende Csaba szombaton a szentendrei Fő téren tartott ünnepélyes altisztavatáson azt mondta, hogy "nagyon nehéz évek állnak előttünk".
A miniszter utalt arra, hogy a válság és a háború Ukrajnában ismét a nagyhatalmi erőpolitika napjait idézi. Szólt arról is, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nemzedékek életét teszi tönkre Irakban, Szíriában, és a háború hatalmas menekülthullámot indított el a "megtelt" Európa és Magyarország felé.
Mindez arra mutat rá, hogy hatalmas biztonsági kihívások hirtelen és váratlanul is keletkezhetnek, akárcsak az ipari vagy a természeti katasztrófák - fogalmazott.
A 2011-ben létrejött Magyar Honvédség Altiszti Akadémiát (MH AA) és a megújult altisztképzési rendszert méltatva szólt arról is, hogy Magyarország az idén harmadik alkalommal rendezte meg - a NATO-országok képzési rendszerében is egyedülálló módon - az összhaderőnemi vezető altiszti tanfolyamot, amely az altisztképzés legmagasabb szintje, s az altiszti kar építéséért tett erőfeszítésekre a NATO is felfigyelt.
A miniszter utalt a július elsejével életbe lépett új katonai életpályamodellre is, amelynek legfontosabb eleme az illetményemelés: átlagosan 30 százalékot jelent első lépésben - a honvédaltisztek esetében ugyanakkor ez 38 százalék -, s ezt további 20 százalék követi majd. Kiemelte: az altisztek a jelenlegi illetményhez képest mintegy 60 százalékkal kapnak majd többet az átalakítás befejeztével.
Hende Csaba megjegyezte azt is, hogy az életpálya része az új lakhatás-támogatási rendszer és az a biztosítási rendszer, amelynek kiépítése a következő évek fontos feladata.
Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök az altiszti hitvallás szövegére utalva beszédében úgy fogalmazott: az erős akarat minden akadályt legyőz, erős akarat csak erős hitből fakad, s a haza szolgálatát, hivatásukat csak erős hittel és erős akarattal lehet elvégezni.
Az iskolarendszerű és a tanfolyamrendszerű képzésen összesen 123-an végeztek, négy kiválóan végzett hallgató neve került fel az MH Altiszti Akadémia emlékfalára.
Hende Csaba az M1 aktuális csatornának nyilatkozva felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt tértek vissza a tiszthelyettes elnevezésről az altisztre. Ez a honvédelmi tárcavezető szerint azért is fontos, mert az altisztek nem helyettesítik a tiszteket, hanem teljesen más, sajátos, egyedi feladatokat látnak el.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Hétfőn landol Pécs-Pogányban az első...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

