Havasiné Orbán Mária: A bíró mindenkinek nemet mond
2008. november 22. szombat 19:31
A főbírójelölt szerint az egyenlő távolságtartásnak nem szinonimája a mindenkivel való összeborulás. Véleménye szerint "egy olyan országban, ahol sajnos szinte mindent átsző a politika, nagyon fontos, hogy a mindenkori kormányoktól függetlenül működjön a bírói testület vezérkara. Ez az állampolgárok számára is megnyugtató lehet."
Azzal kapcsolatban, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesi posztjára kiírt pályázat már meg is jelent, tehát lehet hogy hamarabb lesz elnökhelyettes, mint hogy elnököt választana a parlament, Havasiné Orbán Mária azt mondta: nem szeretné örökölni a helyettesét. Az elnökhöz szerinte ugyanis kizárólag egyetlen egy embernek kell lojálisnak lennie: a helyettesének. Ha őt megválasztják elnöknek, akkor "törvényi szabályozás nélkül, kötelező önkorlátozással" a Legfelsőbb Bíróság összbírói értekezletének véleménye alapján dönt majd a helyettes személyéről - mondta Havasiné Orbán Mária.
Az elnökjelölt szerint tarthatatlan, hogy mindenütt közvetlen kollégáik értékelik a bírákat, ezért létrehozna egy szolgálati bíróságot, amely a fegyelmi ügyeket egységes szemlélet alapján tárgyalná.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- A brutális hőség miatt piros...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...