Hatalmas az érdeklődés a konvektorcsere pályázat iránt
2019. május 30. csütörtök 09:14

A benyújtási időszak első hete alatt már több mint a keretösszeg felére érkezett be igény a konvektorcsere pályázaton - tájékoztatta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára az MTI-t.
A 2019. május 22-i megnyitás óta mintegy 3000 pályázatot nyújtottak be az Otthon melege program földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára, amelynek teljes keretösszege 2 milliárd forint - ismertette az államtitkár.
A fennmaradó összegre, változatlan feltételekkel, ügyfélkapus azonosítást követően, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatóak be pályázatok 2019. augusztus végéig - tette hozzá.
A konvektorcserére irányuló támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 60 százaléka, akár 750 ezer forint is lehet közölte Weingartner Balázs.
A pályázatbenyújtó felület a https://konvektor2019.nfsi.hu linken érhető el. Az elektronikus pályázati rendszerrel, a pályázatkezeléssel kapcsolatos kérdésekben a pályázatkezelő NFSI Nemzeti Fejlesztés és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatán kérhető segítség (http://www.nfsi.hu/).
Az Otthon melege program eddig több mint 300 ezer háztartás korszerűsítését segítette elő 36 milliárd forint keretösszegben.
A támogatások csökkentik a családok anyagi terheit, az energiafelhasználás és a károsanyag-kibocsátás mérséklésével hozzájárulnak a fenntarthatósági célok eléréséhez - hangsúlyozta az államtitkár.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...