Három osztrák szurkolót állított elő a rendőrség
2008. július 27. vasárnap 11:39
A mérkőzés előtt az osztrák szurkolókat a belvárosi Vörösmarty téren magyar drukkerek támadták meg, a verekedést a rendőrök akadályozták meg azzal, hogy sorfalat álltak a két tábor közé.
A rendőrök innen két osztrákot állított elő; egyikük egy rendőrautót rongált meg, egy másik a sorfalat dobálta. Velük szemben a BRFK garázdaság miatt indított eljárást. A dobálás miatt egy rendőr a kezén könnyebben megsérült.
Az MTI szerint a mérkőzés előtt egy harmadik vendégszurkolót is előállítottak, mert egy pirotechnikai eszközzel a biztonsági szolgálat munkatársai elé lőtt.
Az osztrák szurkolók meghallgatásuk után vasárnap reggelig valamennyien szabadon távozhattak, ám mindhármukkal szemben garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség - közölte Unger Pál, a BRFK sajtóügyeletese.
A BRFK közölte azt is, hogy a mérkőzés idején osztrák szurkolók pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára. Amikor a biztonsági szolgálat munkatársai a dobálókat megpróbálták a tömegből kiemelni, verekedés tört ki -írja az MTI.
A szurkolók székeket téptek ki a helyükről, és ezzel támadtak a biztonsági emberekre. Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint a grazi fanatikusok mintegy 200 széket rongáltak meg.
A tömegverekedésnek végül a rendőrség és a biztonsági szolgálat munkatársai közös erővel vetettek véget. A verekedés során többen is megsérültek.
A hazai pályán a Budapest Honvéd 2-1-es vereséget szenvedett, ezzel elbúcsúzott a nemzetközi porondtól, és osztrák gárda jutott be az UEFA Kupa selejtezőjének második fordulójába.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Frissen végzett rendőrök álltak...