Halálos támadás Borsodban
2008. november 03. hétfő 11:07

Külön csoport nyomoz a hétfőre virradóra Nagycsécsen történt bűncselekmény ügyében - mondta rendkívüli sajtótájékoztatóján Mecser Tamás ezredes, főkapitány-helyettes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. Úgy fogalmazott, hogy az elkövető vagy elkövetők személye eddig ismeretlen, és az esetleges indítékról sem tud érdemben nyilatkozni.
A körülményekről azt mondta: Nagycsécsen a Dózsa György utca végén lévő két, csaknem szemközti házat érte a támadás. Az egyik épületben - miután bedobták a Molotov-koktélt - tűz keletkezett. A házban tartózkodó három felnőtt és egy gyermek megpróbált kijutni a lakásból, eközben érte a halálos lövés a 40 éves nőt és a 43 éves férfit. A ház tulajdonosa is megsérült.
A helyszínen tartózkodó szakértő szerint éles lőfegyverből adták le a lövéseket, a támadó azonban nem láthatta, hogy ki és hol tartózkodik a házban, tehát nem célzott lövésekről van szó - mutatott rá a bűnügyi igazgató.
A szemben lévő házra - ahol két gyermek és a szülők voltak otthon - is dobtak Molotov-koktélt, de az nem gyulladt be, így nem is okozott tüzet. Az elkövetők elmenekültek a támadás után, a rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást. A szemle jelenleg is tart, de a nyomozás érdekében és jelenlegi szakaszában ezekről pontosabb információ nem közölhető - mondta Mecser Tamás.
Arról is beszámolt, hogy a Tiszaújvárostól tíz kilométerre lévő, 916 lakosú Nagycsécs bűnügyi szempontból nem fertőzött terület. Összesen 35 bűncselekmény történt idén a településen, ebből kettő volt személy elleni erőszak. Megjegyezte: eddig semmilyen szélsőséges megnyilvánulást nem tapasztaltak Nagycsécsen.
Körbezárta a rendőrség azt az útszakaszt, ahol a Molotov-koktélos támadás történt. A Dózsa utcában két, egymással majdnem szemközt lévő házon látszanak égési és lövésnyomok - jelentette a helyszínről az MTI munkatársa. Az egyik szomszéd - aki a másik megtámadott házban él - azt mondta az MTI-nek, hogy az ő élettársa hozta ki a halálos áldozatokat a lakásukból. Úgy tudja, hogy mindkettejüket fejbe lőtték.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt indított nagy erőkkel nyomozást. A főkapitányság vezetője egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók kilétének megállapítását vagy elfogását közvetlenül elősegítő személy részére.
A tragédia hírére a környékbeli települések cigány önkormányzati vezetői is összegyűltek, akik egyébként már egyeztettek a rendőrséggel még a reggeli időpontban. Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod megyei elnöke az MTI-vel a helyszínen közölte: két védtelen ember halt meg a támadás során, akik sosem ártottak senkinek.
"Hátulról, galád módon követték el a bűncselekményt" - tette hozzá. A helyiek azt mondták, a robbanásra lettek figyelmesek. Nagy Tibor - aki maga is megsérült a támadás során - az MTI-nek azt mondta: felesége és bátyja halt meg; felálltak, hogy kinézzenek az ablakon, és akkor érte őket a lövés.
A rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda szakértői jelenleg is a helyszínen tartózkodnak, a szemben lévő mezőn is nyomokat rögzítettek. Nagycsécsen nincs kisebbségi önkormányzat.
Az összegyűlt környékbeli kisebbségi önkormányzati vezetők viszont egyöntetűen úgy gondolják, hogy szélsőséges csoportok vannak a háttérben. Nótár Zoltán, az igrici kisebbségi önkormányzat vezetője azt mondta, információi szerint az áldozatok sosem kerültek összeütközésbe a törvénnyel.
MTI - MTI Fotó: Vajda János
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Szobrot kap a pécsi bányaló
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...