Hajléktalanokkal vetettek autót hitelre
2008. november 05. szerda 17:32
Hajléktalan, illetve rossz anyagi helyzetben élő kaposváriakkal hitelre autókat vetettek meg, majd a gépkocsikat ismeretlen helyre szállították egy bűncselekmény-sorozat résztvevői; jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ellenük a Kaposvári Rendőrkapitányság.
A dél-dunántúli régió több városára kiterjedő bűnügy szerdai kaposvári sajtótájékoztatóján Szabó Dávid főhadnagy elmondta: eddigi ismereteik szerint a csalássorozat gyanúsítottjai legalább tizenhét autót vetettek meg így a múlt évben, és ezzel tizenegy banknak mintegy harmincmillió forint kárt okoztak.
A kölcsönöket hamis munkáltatói igazolásokkal és egyéb hamis okiratokkal vették fel, áruhiteleket is igénybe vettek, néhány lízingelt autóra pedig lopást jelentettek be.
Az ügy értelmi szerzője két kaposvári és egy csömendi férfi, mindhárman többszörösen voltak már büntetve. Rajtuk kívül húsz-harminc gyanúsítottja is lehet az ügynek. A csalók akár nyolc év szabadságvesztéssel is számolhatnak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Szobrot kap a pécsi bányaló
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Lángoló autó világította be a határt...