Gyurcsánynak felelnie kell - MH, Heti Válasz
2010. május 07. péntek 23:16
"Itt az idő, amikor végre az igazság minden részletét kibonthatja - ott", tette hozzá Lázár János a Heti Válasznak adott interjúban. A politikus elmondta: minden 2006 őszét érintő vizsgálatot újra kell kezdeni, az összes adatot, információt a nyilvánosság elé kell tárni, legyen szó rendőrségi vagy titkosszolgálati értesülésekről. A felelősöket, akárcsak augusztus 20. kapcsán, itt is meg kell nevezni és meg kell büntetni, az államnak pedig kártalanítania kell a brutalitás elszenvedőit.
A szocialisták jelentős része biztosra veszi, hogy a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc környezete hozta nyilvánosságra az őszödi beszédet. MSZP-s források azt állítják: legvalószínűbb, hogy a beszéd Gyurcsány környezetéből került ki. A bizalmasok ezt a kommunikáció részének tartották, s azt igyekeztek mutatni, hogy a kormányfő szakítani akar a politikai hazugságokkal.
A kiszivárogtató azonban alaposan melléfogott - véli a Magyar Hírlap.
Az eseményeket nem tudta az illető kézben tartani, írják. Ha azért tette, hogy ezzel Gyurcsánynak segítsen, nem jött be a számítása, ha viszont ártani akart az akkori miniszterelnöknek, akkor is csak fél sikert ért el, ugyanis az MSZP hírnevét olyannyira megtépázta, hogy az szerepet játszott a párt vereségében.
Sokan Gyurcsányt azért is gyanúsnak tartják, mert leállíttatta a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálatát, amely a kiszivárogtatás részleteit akarta felderíteni.
Forrás: Magyar Hírlap/Heti Válasz
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Csodás, napsütéses, meleg napunk lesz...

