Gyurcsány Ferenc elutazik az olimpiára

2008. augusztus 13. szerda 14:20

Gyurcsány Ferenc elutazik az olimpiára
Gyurcsány Ferenc - családjával közösen - úgy döntött, hogy elutazik Pekingbe. Erről a miniszterelnök nyilatkozott az MTI-nek szerdán.

A kormányfő elmondta: feleségét kedden megműtötték, a vállában elszakadt szalagokat visszavarrták, a vállcsontot és a lapockát pedig egy huzallal rögzítették. A műtét jól sikerült, Klára reggel kifejezetten jó kedélyállapotban volt. Ha nem lép fel semmilyen komplikáció, egy napon belül hazaengedik a kórházból - tette hozzá.

Mint fogalmazott, hosszan átbeszélték, hogy ebben a helyzetben mit tegyenek, és a felesége azt mondta, utazzon el csütörtökön az olimpiára. "Külön leültem Tamás fiammal is, hogy kettesben megbeszéljük, mi legyen. Abban maradtunk, hogy a döntés a mamáé, az lesz, amit Klára szeretne" - idézte fel az MTI-nek a kormányfő.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy feleségével az édesanyja lesz addig, amíg ő távol van.

Gyurcsány Ferenc kitért arra: úgy érzi, az ország és a magyar csapat szempontjából is fontos, hogy ott legyen Pekingben, ez is szerepet játszott döntésében. A kormányfőt és egy családtagját augusztus 14. és 18. közötti időszakra meghívták az olimpiára. Azt már korábban bejelentette a kormányszóvivő, hogy a miniszterelnök legkisebb fiával, Tamással utazik.

Dobrev Klárát kedden reggel érte lovasbaleset a Somogy megyei Szólád mellett. Miután Gyurcsány Ferenc bevitte a kórházba, a könnyebb sérüléseit ellátták a siófoki intézményben, a vállszalagszakadását azonban már Budapesten műtötték meg.

Kép és szöveg: MTI