Gyurcsány Ferenc azt mondta, szeretné, ha feljelentenék
2013. október 18. péntek 10:02

Gyurcsány Ferenc azt mondta, szeretné, ha feljelentenék az MSZP pénzügyi támogatásával kapcsolatban elhangzott mondata miatt, mert úgy véli, akkor talán közelebb lehetne jutni a valósághoz a kampányfinanszírozás ügyében.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, az MSZP egykori vezetője erről péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt egy hétfői pódiumbeszélgetésen tett kijelentése kapcsán. Akkor az MSZP finanszírozására utalva azt mondta: "én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk".
Gyurcsány Ferenc pénteken a Kossuth Rádióban azt mondta: "világos volt, hogy 386 millió forintból nem lehet kampányt csinálni". A nagy pártok sok milliárd forintot költenek a kampányra - tette hozzá a DK elnöke, hozzátéve, ezek "homályos eredetű pénzek", amelyekről nem készültek hivatalos elszámolások.
A volt kormányfő azt mondta: nem tudják, hogy ez bűncselekmény-e, de az biztos, hogy sértette a pártok finanszírozásának "alapszabályát". Mindezt azonban Gyurcsány Ferenc szerint rajta kívül soha senki nem akarta vizsgálni. Ő szerette volna elérni, hogy ebben rendet tegyenek, de a nagy pártok közül ebben csak az MSZP lett volna partner, a Fidesz nem - mondta.
Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva kijelentette: szeretné, ha feljelentenék. "Ez lenne a legjobb, ami történhet egy ilyen ügyben" - fogalmazott, kifejtve: egy bírósági eljárásban a tanúk igazmondásra vannak kötelezve, és így talán "közelebb jutnának a valósághoz". Szerinte "ennek nem örülne a mai kormánypárt".
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

