Gyurcsány: az év elején nem kell a gáz árát emelni
2008. november 25. kedd 09:06
A kormányfő szerint az SZDSZ okosan és felelősen, az ország érdeke szerint döntött, amikor beállt a költségvetés elfogadása mögé. Mint mondta, együttműködés volt és lesz is a két párt között, de nem hinné, hogy 2010-ig új koalíció jöhet létre.
Arra a kérdésre, mit takar az, amit a gazdasági csúcson mondott, hogy második reformhullámot szeretne indítani, azt válaszolta: az a kérdés először, hogy mihez lehet kérni a társadalmi támogatást. Számára azonban karácsonyig az adótörvények és a költségvetés a legfontosabbak.
A tavasznak viszont valóban az a kérdése, hogy felépíthető-e egy társadalmi koalíció egy második reformhullám érdekében. A kormányfő szerint nem kell túl sok önkormányzati hivatal, ám, hogy meddig lehet ezen az úton elmenni, azt nem tudni.
A Fidesz ül ma az önkormányzatok többségében. A kétharmados törvény rajtuk múlik majd - jegyezte meg.A szlovák-magyar ügyek rendezéséről szólva azt mondta, hogy két fontos sikert értünk el. A tankönyvekben a magyar helységnevek használatát elfogadta a szlovák kormány.
Ráadásul ezt a döntést Ján Slotával (radikális szlovák pártvezér) mondatták ki. Ugyanakkor - mint mondta - a fejlemények értékelésével várjuk meg, amíg Robert Fico miniszterelnök válaszol a levelére.
A szélsőségesek elleni fellépés kapcsán Gyurcsány Ferenc szerint nem önmagában a külföldre menetelük az, amit meg kell akadályozni, hanem azt, hogy fasisztoid szerveződések legálisan vagy legálisnak látszó módon működhessenek Magyarországon.
Draskovics Tibor igazságügy-miniszternek a kormányfő szerint az a dolga, hogy készítsen jelentést a kormánynak, amelyben leírja, mi a mai jogi helyzet, értékelje, hogy hol lát hiányosságokat akár a jogalkalmazásban, akár a jogalkotásban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- A brutális hőség miatt piros...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...