Gál András Levente készen áll
2010. május 28. péntek 08:51
A szakember a poszt betöltésére vonatkozó kérdésre úgy felelt: "magam is készen állok arra, hogy amennyiben alkalmasnak találnak, részt vegyek a magyar közigazgatás fejlesztésében, működőképességének helyreállításában. Ám hogy felkérnek-e bármilyen tisztségre, az később derül ki".
Az eddig a sajtóban megjelent leendő kormánytisztviselők névsorait találgatásoknak nevezte, és - mint mondta - velük kapcsolatban érdemes megvárni a kinevezéseket.
Az első Orbán-kormányban két évig közigazgatási államtitkári posztot betöltő Gál András Levente azt mondta: "a közigazgatási államtitkár csendben, de keményen a háttérben működjék".
Azt, hogy akkor most mégis miért adott interjút a lapnak azzal magyarázta: mielőtt bárki szabályszerű ügyvédi működését kétes gazdasági megfontolásokkal hozná összefüggésbe anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is ismernék, érdemes elmondania a valóságot.
Azokra a vádaskodásokra, amely szerint "offshore közeli személy, sőt lovag" azt mondta: ezek lényege az, hogy ügyfelei között külföldi, vagy akár offshore cég tulajdonában álló, de magyar székhelyű társaság is akad. Ez nem jogellenes, az ügyvédi etikai normákat sem sérti - jegyezte meg, hozzátéve, hogy neki személy szerint nincs offshore társasága.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- A földről és a levegőből is irtják a...
- Négy évtizede csaknem eltűntek, mára...