Fürdőszövetség: válságban vannak a magyarországi fürdők
2020. október 15. csütörtök 19:30

Válságban vannak a magyarországi fürdők; a járvány, a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte közel ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek 2021 márciusig - mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Hozzátette: a fürdők több mint 76 százaléka saját erőből nem képes túlélni a válságot 2021 tavaszig, mert a járvány első hullámában a tavaszi korlátozások alatt felélték a végső tartalékaikat, így most ősszel el kellett kezdeni a leépítéseket.
A legfrissebb reprezentatív ágazati kutatásuk szerint tavaly októberhez képest a fürdők 26,3 százalékos létszámcsökkentést terveznek 2021 márciusig, ami országszerte legalább 4700 munkahely megszűnését jelenti - ismertette, hozzátéve: a fürdők 3/4-e a dolgozók részmunkaidős foglalkoztatására kényszerült.
Szeretnék, ha 35 milliárd forintos vissza nem térítendő likviditási alapot hozna létre a kormány az ágazatnak az eddig kiesett és a jövőben kieső bevételek részbeni pótlására, továbbá a munkahelyek megtartása érdekében.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...