Fricz: "Utcára az előre hozott választásokért!"
2009. március 21. szombat 18:21
Ha másképp nem megy, akkor az utcáról kell kikényszeríteni az előre hozott választásokat - jelentette ki Fricz Tamás az MNO-nak. A valódi ellenzék és a magyar társadalom nem hagyhatja újra, hogy a bukott kormányzó elit ismét egymás között döntse el, hogy mi legyen Magyarországgal - tette hozzá a politológus. A kérdés az: diktatúra vagy demokrácia. Kiszelly Zoltán úgy látja: az „új kezdet" illúziójával házal Gyurcsány.
Ez a mostani lépés tökéletesen beleillik Gyurcsány eddigi politikájába, az ő és az MSZP egyetlen célja, hogy elkerüljék az előre hozott választásokat - jelentette ki az MNO-nak Fricz Tamás.
A politológus kiemelte, hogy ez a húzás lélektanilag is hatást kíván gyakorolni a közvéleményre, Gyurcsány az „új kezdet" illúzióját adná el ezzel. Ebben az a veszély is benne rejlik - folytatja a politológus -, hogy a korábban éppen a már nemzetközileg is politikai kalandornak számító Gyurcsány miatt szétszéledt szocialista tábor újra összejön, a korábbi elfordulók visszatalálnak a párthoz.
A TELJES CIKKET ITT OLVASHATJA: KLIKK!
Forrás: mno.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vandál pusztított el egy facsemetét a...
- Hatalmas füst borította be Pécset -...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Ritka madár is gyűrűt kapott a...
- Huszonöt éve él a Mecsek-oldalban...
- Dobogóra állhatott a baranyai...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Kedden indul a Bőköz Fesztivál...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Megvan a PMFC új tulajdonosa, Baksa...