FKgP: Haldoklik a magyar falu egészségellátása
2008. augusztus 26. kedd 10:36
- Mivel százhatvan kispraxisban évek óta nincs háziorvos, kétszáz- kétszázötvenezer beteg nem jut háziorvosi alapellátáshoz. Ez elsősorban a falusi, tanyasi életet lehetetleníti el, a falun élőkhöz nem jut el az orvos, ami tovább sorvasztja a vidéket.
Mindezt tetézi a rossz közlekedés, a vidéki vasútvonalak felszámolása, a rendőrség tehetetlensége a bűnözés elterjedésével szemben. A háziorvosi körzetek ellátása terén Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legrosszabb a helyzet, ahol arányait tekintve a legtöbb üres praxis található. Vannak falvak, ahol már tíz éve nincs orvos.
A Független Kisgazdapárt a magyar parasztság időtálló értékrendjét képviseli, mely szerint a haza egyben közösséget is jelent, aggódást egymás iránt, gondoskodást, és sorsközösséget. Éppen ezért tűztük zászlónkra a falvakban élők egészségének megóvását. - jelentette ki a Független Kisgazdapárt új elnöke, Nagy Sándor László.
Az a célunk, hogy önálló parlamenti pártként olyan törvények megszületéséért harcoljunk, melyek a magyar mezőgazdaság és vidék felvirágzását szolgálják. A célunk nem kevesebb, mint megszüntetni azt az értelmetlen, romboló szembenállást, amitől ma beteg és megosztott az ország, amitől nem jutunk dűlőre olyan sorsdöntő kérdésekben sem, mint az ország egészségügye.
A paraszti értékrend szerint nincs külön országa a vidékieknek és a városiaknak, nincs a jobboldalnak és a baloldalnak. Nincs a szegényeknek és a gazdagoknak sem külön országa. Egy Magyarország van, melynek bajait józan ésszel, jogállami eszközökkel, békességgel és alázattal kell orvosolni. A párt programjáról és elképzeléseiről a http://kisgazda.info honlap ad bővebb tájékoztatást.
Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...