Fidesz: Gyurcsány és a szocik csak üzleteltek a betegeken
2017. június 12. hétfő 16:30

A Fidesz véleménye szerint Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökét és a szocialistákat soha nem érdekelte a magyarok egészségügyi állapota, csak üzletelni akartak a betegeken.
A kormánypárt az MSZP valamint a DK szóvivőjének, Gréczy Zsoltnak hétfői szavaira reagálva azt írta, hogy azok beszélnek most az egészségügyről, akik kormányzásuk alatt tönkretették az ágazatot, amiből 600 milliárd forintot vontak ki, miközben hagyták leépülni a kórházakat és az alapellátást.
A polgári kormány 2010. óta folyamatosan pótolja az egészségügytől elvett pénzeket - jelentik ki az MTI-hez eljuttatott közleményükben. A 2018-as költségvetésben pedig 542 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott büdzsében - teszik hozzá.
A Fidesz hangsúlyozza, hogy országszerte fejlesztik a rendelőket, a kórházakat, béremelést biztosítanak az ápolóknak, az orvosoknak, az alapellátásban dolgozóknak, jelentősen csökkentik a kórházak adósságát és a várólistákat is. Végül céljuknak nevezik, hogy a magyarok egészségügyi állapota javuljon, ezért minden eddiginél szélesebb népegészségügyi programokat és ingyenes szűréseket biztosítanak.
Az MSZP a nap folyamán azt írta, hogy a magyar egészségügy halott és a kialakult helyzetért Orbán Viktor miniszterelnököt valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a felelős. A Demokratikus Koalíció szóvivője pedig arra szólított fel, hogy azonnal állítsák le a stadionépítéseket és ne irányítsanak közpénzeket a futballba, mert az ország legsürgetőbb feladata jelenleg az egészségügy rendbetéte
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...