Erőszakkal akadályozta volna meg az ellenzék az ülés megnyitását
2018. december 12. szerda 12:03

Kövér László házelnök az ellenzék tiltakozása ellenére megnyitotta az Országgyűlés szerdai ülésnapját.
Kövér László - a parlamenti patkóban lévő helyéről beszélve - megkérte az elnöki emelvényt és a szónoki pulpitust elálló ellenzéki képviselőket, hogy a rendzavarást hagyják abba, és garantálják az Országgyűlés alkotmányos működését.
Közölte: az ülésvezetésre kijelölt Latorcai Jánost (KDNP) fizikai erővel megakadályozták ellenzékiek, hogy az ülésvezetést megkezdje, aminek a jogkövetkezményeit le fogják vonni.
A házszabály értelmében vett fegyelmi szankciót el fogja rendelni, a mértékéről a későbbiekben határoznak - tudatta a házelnök.
Egyúttal felkérte az ügyrendi bizottságot, vizsgálja meg, hogy a parlamenti törvényben és a házszabályban foglalt fegyelemsértésen túlmenően megvalósult-e olyan tényállás, amely adott esetben a fegyelmi jogkörön túlterjeszkedő szankciót igényel.
Ezután Latorcai János alelnök a képviselői üléshelyéről kezdte meg az ülés vezetését, majd megkezdődtek a határozathozatalok.
Ellenzéki képviselők a miniszteri padsor előtt állnak, folyamatosan hangos sípszó hallatszik.
Képünkön: Burány Sándor és Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselői, Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő, Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője, Bősz Anett független képviselő, Gurmai Zita szocialista képviselő, Szél Bernadett független képviselő, Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő és Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője (b-j) elállja a házelnöki pulpitusra vezető lépcsőt az Országgyűlés plenáris ülésének kezdete előtt.
MTI - Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...