Előkerültek a magyarországi állatkertből megszökött kenguruk
2020. szeptember 17. csütörtök 09:20

Előkerültek a Miskolci Állatkert és Kultúrparkból megszökött kenguruk; egyikük kedden elpusztult, a másikat szerdán befogták - közölte a boon.hu szerdán.
Szeptember 10-én a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya tájékoztatta az MTI-t, hogy kiszökött az állatkert kifutójából két Bennett-kenguru.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál szerdán az állatkert vezetőjére, Jánosi Ferencre hivatkozva azt írta: az egyiket, egy kétéves fiatal hímet a Csanyikban találták meg kedd délután. Legyengült állapotban volt, ezt abból is lehetett látni, hogy befogáskor nem tanúsított ellenállást. Egy pár perc múlva az állat elpusztult.
Jánosi Ferenc megjegyezte: mivel állatkertben nőtt fel, nagy stresszt okozhatott neki, hogy ismeretlen környezetbe került, de az is lehet, hogy nem talált magának ennivalót és vizet, vagy valami olyasmit evett, amibe végül belepusztult. A pontos okot állatorvos vizsgálja.
A másik kengurut szerdán az állatkert kerítésénél fedezték fel. Az állatot nehezebb volt befogni, végül hálóval fogták meg, most karanténban van. Egyébként egészségesnek és erősnek látszik. A nemét még nem tudják, mert tavasszal bújt ki az erszényből, és kenguruknál nem egyszerű a nemük megállapítása - írta a boon.hu.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Pécsi Arcok - Dr. Sárosi István...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...