Elmarasztalták a cigányokat gyalázó szegedi tanárnőt
2008. november 19. szerda 11:31
A napilap felidézte: a Móra Ferenc Általános Iskola egykori tanárai egy nyilvános internetes főrumon folytatott csevegésben beszéltek így diákjaikról. A tanárok a szegregált intézmény megszüntetése után mentorként segítették tovább egykori roma diákjaikat. A szegedi önkormányzat több tízmillió forintért létesített tizenhat és fél álláshelyet a pedagógusoknak.
A fegyelmi eljárás során csupán két fórumozó tanárt tudtak egyértelműen azonosítani. Egyikük a vizsgálatot megelőzve kérelmezte az érintett iskola vezetőjétől, hogy közös megegyezéssel szüntesse meg közalkalmazotti jogviszonyát. Az igazgató ezt elfogadta. A másik tanár esetében a fegyelmi bizottság elmarasztalta a tanárnőt, aki így egy évvel később léphet csak előre a közalkalmazotti bértáblában.
Kardos János, a szegedi önkormányzat oktatási irodájának vezetője a lapnak elmondta: a bizottság döntése az elbocsátásnál enyhébb, de a többi lehetőség közül a legszigorúbb. Hozzátette: enyhítő körülmény volt, hogy korábbi munkáltatója és jelenlegi szakmai felügyelete is pozitívan ítélte meg a tanár munkáját. A határozat november 26-tól jogerős.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- A brutális hőség miatt piros...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...