Elhunyt Kézdy György, a pécsi színház egykori művésze
2013. február 10. vasárnap 09:07
Életének 77. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Kézdy György. A Jászai Mari-díjas színművészt pénteken Budapesten érte a halál - közölték a művészhez közel álló források az MTI-vel.
Az MTI úgy értesült, hogy Kézdy György, aki a Szomszédok című televíziós sorozat Virágh doktoraként szerzett nagy népszerűséget, egy fertőzés miatt feküdt az Uzsoki utcai kórházba, ahol pénteken hunyt el.
Kézdy György 1936. február 14-én született Budapesten. A wikipedián található adatok szerint a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1962-ben. A Debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, majd 1967-ben a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett. 1977 és 1978 között a Kecskeméti Katona József Színház színésze volt. 1978 és 1987 között a Nemzeti Színház tagja volt, és játszott vendégként a Játékszínben is. 1987-től 1993-ig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1993-ban került a Veszprémi Petőfi Színházhoz. Pályája végén szabadfoglalkozású színészként dolgozott.
Kézdy György utoljára az Orlai Produkciós Iroda Esőember című darabjában lépett színpadra a pszichiáter szerepében, a darabot 2010. júniusában mutatták be.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Autószerelőket, húsboltokat és...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...
- Majd' félmillióba fáj ez a Baranyában...
- Rangos elismerést vett át a Pécsi...
- A Pécsi Nemzeti Színház homlokzatán...
- Önkéntesek segíthetik a külföldi...
- Óriási DNS-t építettek a Boszorkány...
- A pécsi kutató, Jakab Ferenc szerint...

