Elhunyt Csatáry László, ezzel megszűnik az ellene folyó eljárás
2013. augusztus 12. hétfő 10:15

FRISSÍTVE: A Simon Wiesenthal Központ csalódott, hogy elmaradt a felelősségre vonás – Csatáry László halálával Magyarországon megszűnik az eljárás a háborús bűntettel vádolt férfi ellen - közölte Horváth B. Gábor, Csatáry László védője hétfőn az MTI-vel.
Csatáry László 98 éves korában halt meg szombat délelőtt - erősítette meg a védőügyvéd az MTI-nek a Bors című napilapban hétfőn közölt hírt. Horváth B. Gábor tájékoztatása szerint az elhunyt férfi Kanadában élő családtagjai hamarosan Magyarországra érkeznek.
Zuroff csalódott
A Fővárosi Ítélőtábla néhány nappal ezelőtt utasította a felfüggesztett eljárás folytatására a Fővárosi Törvényszéket a háborús bűntettel vádolt Csatáry László ügyében. A törvényszék arra hivatkozva függesztette fel korábban az eljárást, hogy a vádiratban szereplő cselekményekért Csatáry Lászlót egyszer már elítélték, így meg kell vizsgálni, hogy a volt kassai gettóparancsnok ügyében 1948-ban meghozott halálos, majd az idén tavasszal életfogytiglanra változtatott ítélet érvényes lehet-e Magyarországon, és ha igen, Csatáry László letöltheti-e itthon a büntetését.
Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész június 18-án tájékoztatta az MTI-t, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett miatt vádiratot nyújtott be a Csatáry László ellen indított bűnügyben a Fővárosi Törvényszékhez.
A vádirat szerint Csatáry László 1944-ben szándékosan segítséget nyújtott a Kassáról koncentrációs táborokba deportált zsidók megkínzásában és törvénytelen kivégzésében.
A 98 éves Csatáry Lászlót tavaly júliusban emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsították meg, őrizetbe vették, házi őrizetbe helyezték, majd ezt lakhelyelhagyási tilalomra enyhítették.
Csatáry Lászlót többször kihallgatták a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A vádlott tagadta a bűncselekmények elkövetését.
A kassai kerületi bíróság idén márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a szlovákiai város népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet.
(A cikk kommentálásának lehetőségét kénytelen voltunk megszüntetni - a szerk.)
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...

