Elfogták a hetedik szökött afgán őrizetest
2010. május 09. vasárnap 13:27
Hatot egy órán belül elfogtak. A hetedik, szökésben lévő afgán állampolgárt szombat este a közösségi szálláson dolgozó, egyik szabadnapos határrendész ismerte fel Nyírbátorban az utcán, s a helyszínen tartotta a férfit, miközben értesítette kollégáit - mondta a százados.
Hozzátette: két afgán állampolgárt még keresnek a rendőrök.
A szóvivő emlékeztetett rá: szombaton az udvari sétára kísért mintegy ötven őrizetes közül többen próbáltak kitörni a létesítményből. Kilencnek pár pillanat alatt sikerült átmásznia a kétméteres, szögesdróttal is védett betonkerítésen, míg a többieket az őrök megakadályozták ebben.
A szökevényeket visszavitték a közösségi szállásra, ahol elkülönítették őket, más szankció nem alkalmazható velük szemben.
A szökési ügyben a szabolcsi rendőr-főkapitányság belső vizsgálatot indított, amely nem tárt fel szabálytalanságot az őrszemélyzet részéről - a közlés szerint.
A szálláson azokat a Magyarországon jogszerűtlenül tartózkodó külföldieket őrzik, akik a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal döntésére várnak menekültstátusok ügyében. Nyírbátorban jelenleg 159 külföldi tartózkodik.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hurrá, hurka!
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- A hét végéig még pótlóbuszozhatunk a...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Újabb visszaéléssel vádoltak meg egy...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Gomolyfelhőkből érkezhetnek záporok,...