Éleződik a helyzet? - Bekérették a román nagykövetet
2013. augusztus 15. csütörtök 15:58

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a hivatalába kérette Románia budapesti nagykövetét, Victor Miculát (képünkön), valamint szóbeli jegyzékben utasította vissza Titus Corlatean román külügyminiszter keddi marosfői nyilatkozatát és a Gandul című lapnak adott interjújában foglaltakat.
A tárca közleménye szerint Németh Zsolt határozottan visszautasította és cáfolta Titus Corlatean azon kijelentését, amely szerint a nemzeti összetartozásról szóló törvény "a Kárpát-medence magyar nemzet számára való visszaszerzésének stratégiáját" tartalmazná és "a Versailles-i békerendszer megkérdőjelezését" célozná. Az említett törvény szövege ennek pontosan az ellenkezője - emelték ki.
A Külügyminisztérium visszautasította és cáfolta Titus Corlateannak a magyar állampolgársági törvénnyel kapcsolatos nyilatkozatát is, amely szerint a magyar honosítási gyakorlat etnikai alapú lenne. Valójában a magyar honosítás - a román gyakorlathoz hasonlóan - a magyar nyelvtudást és legalább egy magyar állampolgárságú felmenő igazolását követeli meg - fogalmaztak.
Hangsúlyozták: a tárca álláspontja szerint "az alaptalan megállapítások" alkalmasak Magyarország megrágalmazására és a romániai magyarság megfélemlítésére, miközben a romániai magyar közösség demokratikusan kifejezett törekvése - így megfogalmazott autonómiaigénye is - törvényes, megfelel az európai és a nemzetközi gyakorlatnak és normáknak.
Németh Zsolt a román nagykövettel közölte, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett a magyar-román kapcsolatok fejlesztése mellett, az őszinte és tárgyilagos párbeszéd alapján - olvasható a közleményben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...

